Manapság nagy divatja van a szó pozitív értelmében, de sajnos nem mindig pozitív érték kapcsolható hozzá. Valószínűleg mindenki ismer a környezetében olyan embert, aki „nyakig” ül a munkában, az asztalát elborítják az iratok, papírok, kész káosz az élete. Ez mellett soha semmire nincs ideje. Hiába hívjuk, ő mindig dolgozik. Az átlagos válasz a telefon másik végén: „Hagyjál már, meghalni sincs időm.” Valaha én is ilyen voltam. Na, de pontosan milyen is?
Mielőtt vállalkozó lettem egy multinacionális cégnél dolgoztam vezetőként. Ahhoz, hogy megkaphassam ezt a pozíciót szépen végigjártam a ranglétrát, és minden pozíciót. Megszereztem azt a tudást és tapasztalatot, amire úgy gondoltam, hogy egy vezetőnek szüksége van ahhoz, hogy a kollégái szemében hiteles legyen, szakmai kérdésben segíteni tudjon nekik. Ez eddig rendben is van. A pozíciót elnyertem, én pedig boldogan vetettem bele magamat a munkába. Megvoltak a pontos terveim, hogy hogyan fogom az általam vezetett csapatot minél magasabbra emelni. Na de tudjuk….Ember tervez, az élet pedig másképpen osztja a lapokat. Az új csapatban sok új ember is volt, akiket be kellett tanítani, ez mellett folyamatosan oktatásra jártak. A saját feladataim mellett át kellett venni az ő feladataikat is. Ez az elején még elég jól ment, büszke is voltam arra, hogy milyen jól megy nekem a multitasking. Aztán ez a folyamatos változás az életünk része maradt, úgy, ahogy nekem is az átvett feladatok. Én pedig egyre fáradtabb, kimerültebb voltam, folyamatosan túlóráztam. Delegálni nem akartam, mert az állandó kollégákat nem szerettem volna tovább terhelni, ezért inkább mindent magamra vállaltam. Gondolom, nem kell részleteznem, hogy mi lett a vége.
A kérdés tehát örök. Miért adják ki az emberek olyan nehezen a kezükből a munkát? Miért megy ilyen nehezen a delegálás?
Általában az alábbi válaszokat kapjuk. Túl bonyolult és túl sokáig tartana elmagyarázni. Én gyorsabban, és jobban meg tudom csinálni. Nem merem átadni az irányítást. Ő nem csinálja meg úgy, ahogy én szoktam. Túl sokba kerül, vagy nem szívesen fizetek mások munkájáért.
Vannak, akik tényleg mindent maguk csinálnak. Még olyan dolgokat is, amihez nem értenek, nem szeretik, kínszenvedést okoz az elvégzésük. Ezek azok a feladatok, aminek általában az a vége, hogy félbehagyjuk, tologatjuk, vagy egyszerűen nem fejezzük be.
A siker valójában abból fakad, hogy ténylegesen azzal foglalkozunk, amit tudunk, amiben jók vagyunk. Nem abból, amit kínkeservvel, nyögve-nyelve valahogy kiszorítunk magunkból. Határozzuk meg azt, mi az, amiben mi valóban jók vagyunk, és adjuk át a többi feladatot, hogy több időnk maradjon arra, ami értéket és bevételt teremt számunkra.
Ha Ön is volt már ilyen helyzetben, és nem tudja kinek az időt rabló feladatokat delegálni, keressen fel, és a listáján már csak ki kell pipálnia, hogy ez is meg van oldva.
